Hívjon minket: +361 7949818

Kamarai tagság ismét feltámadt tetszhalott állapotából

Kamarai tagság ismét feltámadt tetszhalott állapotából

Tulajdonképpen nem szeretem a salátát, mindig kecskének érzem magam, ha azt kell ennem. De idén az ellenérzésem fokozódott, és a saláta törvényből már csömöröm is van.  Mint a nyuszi a kalapból, úgy pattannak ki az új és régi ötletek.

Kezdjük az elején!

A 90-es években jött az ötlet, hogy legyen kötelező a kamarai tagság. Hogy ettől mit remélt az akkori kormányzat, arról sejtelmem sincs. Egy tippem van, hogy ebből néhány ember jó nagyot profitált. Ez egy igazán transzparens szervezet volt, mert semmit nem csinált, de azt nagyon jól. Se egy körlevél, se érdekképviselet. Az egyetlen tevékenységük az éves bevallás begyűjtése és a tagdíjak kivetése volt. Természetesen behajtották az utolsó fillérig. Ebbe a szabadrablásba nyúlt bele 2000-ben a kormány, és egy laza vonással eltörölte. A tagdíjak akkor nagyon magasak voltak, az iparűzési adóhoz kötötték. Sajnos a mértékére már nem emlékszem, de 1 Ft is sok a semmiért.

És térjünk vissza napjainkra!

Meghozták ezt a csodás saláta törvényt, ahol ismét kötelezővé tették a kamarai tagságot. Azok hozták vissza, akik eltörölték. A már működő társaságok 2012. január 1-től 60 napon belül kötelesek regisztrálni magukat. Az új alapítású társaságok a bejegyzést követően 60 napon belül lépnek be. Egyéni vállalkozókra és a mezőgazdasági társaságokra külön jogszabály vonatkozik, a tagságot ők sem fogják megúszni.

És mibe kerül ez nekünk?

5000 Ft-ba. Ez még nem tűnik soknak. De senki ne gondolja, hogy csak ennyivel meg fogjuk úszni.

Egy tanulsága van az egésznek. A kamarai alapítás kötötté válik, és minden más kamarai formáció szemétre kerül. Félő, hogy az eddig jól működő és hasznos szakmai kamarák meg fognak szűnni. Ismét kiöntjük a gyereket a fürdővízzel együtt. Érzésem szerinte ez az egész még a demo verzió.

Vélemény, hozzászólás?