A legfontosabb, hogy vegyük észre a kezdődő konfliktust. Elemezzük magunkat is, mert mi magunk igenis a problémamegoldó üzemmódra kell átváltanunk, jó adag kompromisszum kész fűszerezéssel.
Folyamatok feltárása
Az természetesen alap, hogy a cégnél végzett munkafolyamatokkal tisztába kell jönnünk, és a lehető legaprólékosabb mértékben. A legjobb, ha mi magunk is akár be tudunk állni helyettesként. Akkor nem tudnak átrázni minket a dajkamesékkel, hogy milyen sok a kolléga dolga és milyen leterhelt a feladatban. Célszerű a kiosztott feladatot alaposan felmérni, a ráfordítható munkaidőt kiszámolni, ellenőrizni. Kiszűrhetjük a felesleges munkafolyamatokat is, így a kapacitásunk sem fog terhelődni értelmetlen munkafázisokkal. Könnyű a helyzetünk, ha az elvégzett munka mérhető bármilyen módon. Célszerű menet közben is akár egy helyettesítéssel megzavarni a beragadt folyamatokat. Ezzel feltáródik a rejtve maradt működési zavar a szervezeten belül.
Internet
Az egyik legnagyobb időrabló az internet. Hasznos lehet, ha a rendszergazda kicsit felméri az internetezési szokásokat. Nem azt mondom, hogy kutassunk minden bitkolbász után, de nem baj, ha tudjuk, hogy melyik kolléga mikor és merre internetezik, milyen portálokat látogat. Ha csak néhány napig statisztikázzuk, hogy mennyi az internetezésre fordított hasznos munkaidő, hát meg fogunk lepődni. Igen fájdalmasan fogja érinteni a munkatársakat, ha ezek a portálok időről időre le vannak tiltva. Ne reméljük, hogy az ilyen felszabaduló munkaidőt önkéntesen majd munkával tölti el a kolléga, de így már ki tudjuk tölteni a felszabaduló időt hasznos munkával. A dolgozónak lehet intő jel is arra, hogy vizsgálat alatt van a munkavégzése. Megoldás persze, ha a kolléga majd a saját mobilján bonyolítja a halaszthatatlan internet dolgait, de az már igen feltűnő és persze költséges is saját zsebre (feltéve, ha nem céges mobilt adtunk).
Vannak cégek, ahol be kell jelenteni a munkához szükséges portálokat. A rendszergazda erre engedélyt ad, és akkor elvileg nincs a munka akadályozva. De ez nem biztosít nyugodt munkahelyet, az ilyen intézkedést roppant felháborodás kíséri. De ha kitartóak vagyunk, akkor lenyugszanak a kedélyek. Aki ezen felindulva kilép, az külön bónusz. Ha nincs következménye ennek a megoldásnak, akkor a hatékonysága is erősen kétséges. Nem egészséges az állandó bizalmatlanság a vezetés részéről. De az engedékenységnek nem kell átcsapni a parttalanságba.
Szétültetés
Jó megoldásnak bizonyul az összegyógyult munkatársak munkakörének megváltoztatása, átszervezése. Nyilván azokra az összegyógyulásokra gondolok, ahol ez a munka szempontjából szükségtelen. És legyünk őszinték, szinte mind ilyen. Gond nélkül megléphetjük az átszervezést azoknál az embereknél, ahol kizárólag azért van összegyógyulás, mert így tudják jól fedezni a stikliket. Például, ha a lusta vezérürüjét leválasztjuk a lustáról, és a lusta egy olyan munkakörbe kerül, ahol szem előtt van, akkor az első hiszti után nagyon sok konfliktus feloldódik. Még hatékonyabb, ha a szétültetés egy másik szobát jelent. Így azonnal két ember felmérése is megtörténik, és kirostálhatók a szervezetből az oda nem való munkatársak.
Jó elkerülni a kirekesztéseket. Néha egy-egy ilyen belső változás, szétültetés jót tesz mindenkinek.
Csapatépítés
Én nem vagyok híve a mostanság divatos 2-3 napos csapatépítő tréningeknek. Nem hiszem, hogy egy hétvégi piálás, és egy idióta szerepjáték összehoz egymásnak feszülő embereket. Ezek sokba kerülnek a cégnek, rombolják a családi hátteret és nem vezetnek sehova. Ha egy közösség leül néhány órára, talán oldottabb környezetben eltöltenek időt, ez oldhat feszültséget. Bár erre én túl sok bizonyítékot még nem láttam.
Az ő cége, oldja meg!
Nehéz megválasztani egy csapatot, nehéz megtalálni a jó embereket. Még nehezebb a rossztól megválni, de ha a vezetőség olyan emberekre pazarolja az energiáját, ami nem visz előre, akkor szét fog hullani a szervezet. A célok elérése a legfontosabb, és nem a munkatársak komfort érzésének megtartása. Mert egy lojális vezetést a munkatársak a szervezetbe kerüléskor (belépéskor) értékelnek, aztán úgy gondolják, hogy ez jár és később alig becsülnek meg bármit. Aztán könnyen kicsúszik, hogy „az ő cége, oldja meg!”. Nehéz az egyensúlyt megtartani, és nehéz elérni azt is, hogy ne ölbe tett kézzel nézzék végig a kollégák a vezetőség hősi halálát a munka frontján. Amikor ez a felkiáltás “Az ő cége oldja meg!” elhangzik, akkor itt a 24. óra. Lépni kell, és meg kell kezdeni a csere akciót.
A vezetőség jó, ha tudja, hogy a munkatársak ritkán vannak olyan hozzáállással a szervezetben, mint maga a tulajdonos. Ezt nem kell elvárni és ilyen csak a mesében van. Ilyen igények feleslegesek, de az arany középút a legeldugottabb út sajnos. Azért valljuk be, hogy a munkatársak egy dolgot fantasztikusan pontosan látnak: a bevétel nagyságát. És erre érzékenyek is, azonnal úgy érzik, hogy ők zsarolási pozícióban vannak. De senki sem pótolhatatlan. A kollégák a részleges vakságuk miatt mit nem látnak? A kockázatot, a költségeket, a mögötte lévő munkát, az ötleteket. Mivel tekintetük a bevételen túl már vak, csillagászati nyereségeket vizionálnak. Erre a vélt összegre persze mindenki irigy, a munkára szinte soha.
Vélemény, hozzászólás?